Jelenlegi hely

Munkaindító megbeszélés (2015. január 20.)

Beküldte Sain Mátyás - 2015.02.20 - 12:09

Január 20-én Gárdonyban tartottuk meg a Lechner Tudásközpont koordinálásával készülő 3 település – Enying, Gárdony és Martonvásár – első, munkaindító megbeszélését a településvezetők és az ITS-tervezést segítő helyi koordinátorok részvételével.

A tervezési folyamat kereteinek, lehetőségeinek (erről bővebb információ található az Általános információk menüpontban) átbeszélése mellett nagyvonalakban áttekintettük az egyes városok fő erősségeit és kihívásait.

Enying szempontjából az elhangzott fő gondolatok vázlatosan a következők voltak:

  • Stagnáló, de inkább hanyatló város (népesség, szerepkör, pedig járásszékhely az 1800-as évek óta)
  • Magas a munkanélküliség (16-20%), sok a gazdátlan, eladó ház.
  • Nincs civil erő, lendület (értelmiség = 0, 20-30-as korosztály elmegy).
  • Magas a hátrányos helyzetűek, ezen belül is a romák aránya, leszakadó településrészek vannak. Van a városnak egy el nem fogadott antiszegregációs terve.
  • Mezőgazdasági vidék, kiváló termőhelyi adottságokkal, de alacsony a munkaerőigénye (nagyüzemi gazdálkodás).
  • Nincs ipar a Videoton 2003 évi bezárás után, amely 1200 főt foglalkoztatott.
  • A gimnázium ugyan még működik, de az eredeti 300 fős létszám 50-re csökkent, elmentek a tanárok is.
  • A megyehatáron fekszik, Siófokkal van oktatási, munkaerő ingázási és hulladékgazdálkodási kapcsolata (Nyugat-Balatoni Hulladékgazdálkodási Társulás), ebből a munkaerő ingázás szezonális (egyébként Székesfehérvárra ingáznak).
  • Fiatalok jellemzően elmennek külföldre, Enyingre semmiképpen nem jönnek vissza.
  • Az Enyingi járásba visszacsatolt 4 település nehezen integrálódik. Jól működik a polgárdi járásközpont.

A fenti megállapítások egy első, közös beszélgetés során merültek fel, korántsem jelentik a település helyzetének átfogó értelmezését. Részletesebb elemzésre a következő találkozókon fog sor kerülni.